2015-ben a szakmai kiégés olyan mértékben lett úrrá rajtam, hogy én, aki egészen kicsi koromtól rajongtam a hegedülésért, és minden elé helyezve annak éltem, elveszítettem az érdeklődésemet iránta, és komoly erőfeszítést jelentett már magának a hegedű hangjának az elviselése is. A színpadon – ami a kezdetektől fogva mindig feldobott, inspirált, és sokkal jobb teljesítményt hozott ki belőlem – remegni kezdtek a kezeim, és úgy éreztem, hogy nincsen kontrollom felettük. A szakmában ezekről nem igazán beszél senki, én is próbáltam leplezni, amennyire csak tudtam, és rettegtem, hogy mikor jön elő újra, és vajon úrrá lehet-e lenni valaha ezen.

Akkor már volt sejtésem arról, hogy ez zenész disztónia lehet, és utána olvasva láttam, hogy a legtöbben ebből nem tudnak kijönni, leteszik a hangszert, és ez mindennél jobban megijesztett. Kétségbe esésemben az interneten böngészve bukkantam rá az Alexander-technikára. Azzal korábban is tisztában voltam, hogy a hegedülés mennyire összetett dolog, hogy a technikai eszközök birtoklásán túl az emberi test megfelelő használata és a lelki világ összhangja együttesen teszi képessé a művészt az alkotásra, de az Alexander-technika óriási fordulatot hozott.

2017-től kezdtem el órákra járni. Eleinte mindössze néhány percig tudtam a hangszeremhez hozzányúlni anélkül, hogy ne dermesztett volna meg az állandó teljesítmény nyomásból fakadó feszültség lelkileg és fizikailag egyaránt. A testem fokról fokra kezdte el megmutatni azokat a beidegződéseket, ahol plusz feszültségeket, elcsavarodást stb. generált, és rétegről rétegre lassan kezdett értelmezhetővé válni egy-egy területnek a működése, a gátló mechanizmusok viselkedése. A tanárom érintésén keresztüli megtapasztalás segítette az idegrendszeremet, hogy fokról fokra hogyan kezdje visszaállítani egy-egy terület egészséges működését.

Ez a kísérletezés nem csak az Alexander órákon zajlott, hanem életformává vált, otthon is folyamatosan végeztem. Rengeteg videót készítettem minden egyes mozdulatról, próbáltam a látványt és az érzeteket alaposan megvizsgálni, értelmezni. Mivel a hegedűtartás és a hegedű technika olyan kényes egyensúlyt képvisel, ami egy-egy milliméteres változtatásra is érzékenyen reagál, ezért nagyon óvatosan és körültekintően szabad ezen a téren eljárni. A változtatást/változást az is nehezíti, hogy amikor valami új érzet alakul ki, akkor az idegensége okán az idegrendszer megpróbálja minden erővel visszaállítani a korábbi állapotot, mert azt érzi biztonságosnak. Tehát ezen a ponton lelkileg is óriási küzdelem, hogy kitartsunk, és ne adjuk fel.

A hegedű technika mélyreható tanulmányozása mindig is a szenvedélyem volt, de az Alexander-technika felhívta a figyelmemet arra, hogy a hangszerjáték során nem elég a legmagasabb technikai felkészültség és a test állandó karbantartása. Kizárólag a játék közben alkalmazott megfelelő testhasználat biztosíthatja az élethosszig tartó, zavartalan működést!

Hegedűs Zoltán személyében egy igen széleslátókörű Alexander-technika tanárt ismertem meg, aki hatalmas tudásával és emberi támogatásával segített és kísér a mai napig a felfedezéseim útján. Mindezen tapasztalataim tükrében teljesen új alapokra helyeztem a hegedülés módszertanát, melyet a játékom során és a növendékekkel való munkában is alkalmazok, és küldetésemnek érzem, hogy átadjam ezt a tudást minél több hegedűsnek és hegedűtanárnak. A lassan egy évtizede érlelődő Alexander-technikára épülő hegedű módszertan segítséget nyújt az ártalmak megelőzésében és kezelésében.

📌 A „Hegedülj egészségesen” Facebook-oldalamon betekintés nyerhető az Alexanderes szemléletű műhelymunka rejtemeibe.

Mottóm:

Ne törd meg a tested! Fedezzük fel együtt, hogy a hegedülés hogyan lehet számodra kényelmes, hogy egészséges maradj!