top of page
Writer's pictureivettviolin

Gróf Zichy Géza és Hubay Jenő közös alkotásai

Updated: Aug 6

Az emlékév koncertsorozatának következő állomása 2024. augusztus 18-án a Nágocsi Zichy-kastély lesz, ahol Zichy Géza alkotásainak Hubay Jenő által készített változatait játszom.


Az előadás időpontja: 2024. augusztus 18. 17:00

Az előadás helyszíne: Nágocs, Zichy-kastély, Park utca 2.


A helyek száma korlátozott, aki szeretne eljönni online vegye meg a jegyét, melyre az alábbi oldalon van lehetőség:



Gróf Zichy Géza a kiegyezés utáni magyar komolyzenei élet egyik legtehetségesebb, legkülönlegesebb és mégis méltatlanul elfeledett tagja volt. Egy vadászbalesetben gyerekkorában elveszítette fél karját, de kitartásának és tehetségének köszönhetően bal kézzel virtuóz módon megtanult zongorázni. Európa-szerte koncerteket adott, emellett saját zongoraműveket, operákat és verseket is írt. A művész halálának 100. évfordulójára szervezett kamarakoncerten felcsendülnek Zichy Géza művei, valamint a közönség egy előadást hallhat életéről, melyet egy-egy verse színesít meg. A programot egy állófogadás zárja, melyre szintén szeretettel várjuk vendégeinket.


Közreműködők:

Deréky Géza műfordító, történész, Zichy Géza dédunokája

Darvassi Andrea - zongora

Dóczy Péter színművész - versek

Magyaróvári Viktor - ének

Nagy Ivett - hegedű



Az előadás időpontja: 2024. április 26. 18:00 - 21:00

Az előadás helyszíne: Zenetörténeti Múzeum, 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7.


Jegyvásárálás:


58 views0 comments

Comments


bottom of page